hírek

MISSZIÓ A CSERHÁTBAN

Cserhátsurányban, a Cserhát szívében a környékbeli egyházközségek képviselői és vezetőik tartottak találkozót március végén, azzal a céllal, hogy jobban megismerjék egymást és kialakítsák a további együttműködés kereteit, amelynek célja, hogy ezek a települések ún. „Missziós Plébániai Egységként” tudjanak működni. Ez azt jelenti, hogy egymással együttműködve fogják a jövőben megszervezni közösségi és liturgikus életüket. Bábik Noémi pasztorális…

Részletek

„EL KELL ENGEDNÜNK NÉHÁNY RÉGI SZOKÁST AHHOZ, HOGY MOST KEGYELMEKET KAPJUNK” – INTERJÚ BALOGH LÁSZLÓ ATYÁVAL A MISSZIÓS PLÉBÁNIÁKRÓL

Berkenye, Diósjenő, Nógrád – három plébánia, ahol a hitélet nem ér véget a településhatárokkal. Balogh László plébános – a missziós plébánia modelljében gondolkodva – a hívek aktív közreműködésével és szerepvállalásával fogja össze az említett plébániák közösségi és lelki életét.

Részletek

„A DIAKÓNUSI HIVATÁS ÖNMAGÁBAN ÉRTÉK, EVANGELIZÁCIÓS ERŐ” – INTERJÚ MOLNÁR FERENC ÁLLANDÓ DIAKÓNUSSAL

Sokakban él az az elgondolás, hogy a diakónusokra csak a paphiány miatt van szükség. A diakonátus azonban önálló hivatal, mely sajátos küldetéssel bír. Honnan eredeztethető ez a hivatás, és miért éledt újra a II. Vatikáni Zsinat után?

Részletek

2025. Adventjére – „Békességteremtők” – Varga László megyéspüspök nyári lelkigyakorlata 2022.

Kérdések az elmélkedéshez:– Miben látod a békétlenség forrását körülötted és/vagy benned?– Volt-e már tapasztalatod Krisztus békéjéről? Tegyél ról a tanúságot!– „Menjetek békével!” Voltál-e már békességteremtő? Kérdések az elmélkedéshez:– Melyik téma, gondolat érintett meg leginkább?– Mik a tapasztalataid a magányról és az egyedüllétről?– Te miben találod meg a szíved békéjét? Kérdések az elmélkedéshez:– Milyen tapasztalataid vannak…

Részletek
FEL